Építőipari szakma helyzete

Nem éri el a tízezret sem azon gyerekek száma, akik építőipari szakmát tanulnak, miközben kilencven helyen folyik a képzésük – írja az MTI.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke arról beszélt, hogy regionális építőipari képzési központok létrehozását szorgalmazza a szakmunkásképzés hatékonyabbá tételére.

Hozzátette, régiónkként elegendő lenne hét gyakorlati képzőközpont.

A szervezet elnöke elmondta azt is, fontosnak tartják, hogy a központokban a képzés egységes legyen, és állami, kamarai, vagy szakmai szövetségi közreműködéssel történjen.

2019. április

Mit nevezünk munkahelyi balesetnek?

Munkabaleset az a baleset, amely a munkavállalót szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől és időpontjától, illetve a sérült közrehatásának mértékétől függetlenül.

A munkavégzéssel összefüggésben következik be a baleset, ha a munkavállalót a foglalkozás körében végzett munkához kapcsolódó közlekedés, anyagvételezés, anyagmozgatás, tisztálkodás, szervezett üzemi étkeztetés, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás és a munkáltató által nyújtott egyéb szolgáltatás stb. igénybevétele során éri. Nem tekinthető munkavégzéssel összefüggésben bekövetkező balesetnek (munkabalesetnek) az a baleset, amely a sérültet a lakásáról (szállásáról) a munkahelyére, illetve a munkahelyéről a lakására (szállására) menet közben éri, kivéve, ha a baleset a munkáltató saját vagy bérelt járművével történt. Azaz nem tekinthető munkahelyi balesetnek az az eset, mely az alatt következik be, amikor a munkavállaló otthonától a munkahelyére tart, illetve munkahelyéről hazafelé tart gyalog, gépjárművel illetve tömegközlekedési eszközzel.

Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/jogi_esetek/364/munkahelyi-balesetek

Szakmák Éjszakája – 2019

A Szakmák Éjszakája 2016 óta a legnagyobb magyar pályaorientációs rendezvény. A rendezvény alkalmas arra, hogy a szakképzést népszerűsítse a nagyközönség körében, bemutassa annak eredményeit, illetve ismertebbé tegye a szakképzési intézményeket.

Idén már az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinálja az országos pályaorientációs rendezvényt. A Szakmák Éjszakája jelmondata: „Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!” is jelzi, hogy a szakmakipróbálás és interaktív programok az elsődlegesek, melyeket nem központilag, hanem alulról építkezve kell létrehozni és minden programnak ingyenesnek kell lennie. A Szakmák Éjszakáján a tevékenységeket 4 csoportba osztják: próbáld ki: interaktív programok, csináld meg: szakmakipróbálás, ismerd meg: bemutatók, előadások, üzemlátogatások.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum 2019. április 12-én negyedik alkalommal rendezte meg a Szakmák Éjszakája rendezvényt. A BSZC központi épületében és annak környezetében mutatkozott be 8 tagintézmény. Az esemény lényege, hogy az érdeklődő tudja meg, próbálja ki, fogja meg a dolgokat, ez által pontos képet kapjon egyes szakmákról.

Szintén negyedik alkalommal csatlakozott a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma is. Számos szakmát ismerhettek meg és próbálhattak ki a fiatalok a rendezvény alatt, a belügyi, rendészeti, és a katonai vonal is képviseltette magát. Az udvaron egy katonai harckocsi állt be, amit óráként elindítottak az érdeklődőknek.

30 év felettiek GO! – támogatása Békés megyében is

Békés megyében is elindult az a program, mely a Dél-Alföldi régióban valósul meg a közeljövőben. Gondolkozzunk Okosan! Üzleti ismeretek és akár 4,5 millió forint kezdőtőke 30 év feletti álláskeresők részére vállalkozás indításához.

A Dél-alföldi régióban az egyéni, vagy társas vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező 30 év feletti álláskeresők felkészítése saját vállalkozásuk indítására. A résztvevők segítséget kapnak üzleti tervük kialakításához, valamint pénzügyi támogatást az vállalkozásuk induló költségeihez.
A program a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál nyilvántartott regisztrált álláskeresők vállalkozóvá válásához nyújt segítséget.
A program első komponensének célja az üzleti ötlettel rendelkező pályázók támogatása üzleti tervük kialakításához és megvalósításához nyújtott ismeret- és készségfejlesztéssel, képzéssel, tanácsadással, mentorálással, a sikeres, piacképes, hosszú távon is jól működő vállalkozások létrehozása és a munkahelyteremtés elősegítése érdekében.
A program második komponensében, amelyet a Magyar Államkincstár (MÁK) ír ki a GINOP-5.1.10-18 pályázati felhívás alapján, a jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező, az első komponensben nyújtott képzési programokat eredményesen elvégző, vállalkozásukat megalapító vállalkozók maximum 4.573.800 forint, vissza nem térítendő forrásban részesülhetnek induló költségeik támogatása céljából. További visszatérítendő támogatás igényelhető a GINOP-8.8.1-17 Foglalkoztatás ösztönzése célú hitelprogram keretében.

Azok vehetnek részt, akik a programba vonáskor (képzés első napján) megfelelnek az alábbi feltételek mindegyikének 30 év feletti, aki a programba történő bevonáskor a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál regisztrált álláskeresők, Bács-Kiskun-, Csongrád- és Békés megyében állandó, vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek. A programba vonáskor más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek. Megalapozott, életképes és piacképes vállalkozási ötlettel és vállalkozói attitűddel rendelkeznek. A program második komponensében azok a pályázók vehetnek részt, akik rendelkeznek a GINOP-5.1.9-17 programban jóváhagyott üzleti tervvel, sikeresen elvégezték a GINOP-5.1.9-17 programban meghirdetett képzést, az üzleti terv elfogadása után megalapították a vállalkozásukat.

GO – Gondolkozzunk okosan Békés megye

Békés megyében is elstartolt GINOP-5.1.9-17-2017-00003 „GO! – Gondolkozzunk Okosan Fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása a Dél-Alföldön” program a megye 30 év alatti fiataljainak. A feltétel, hogy a fiataloknak legyen egy jó vállalkozási ötlet, a projekt pedig üzleti ismereteket és akár 4,5 millió forint kezdőtőkét biztosít erre.

A projekt célja az egyéni vagy társas vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező 30 év alatti fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására. A fiatalok segítséget kapnak üzleti tervük kialakításához, valamint pénzügyi támogatást a vállalkozásuk induló költségeihez.

A program első komponensének célja az üzleti ötlettel rendelkező pályázók támogatása üzleti tervük kialakításához és megvalósításához nyújtott ismeret- és készségfejlesztéssel, képzéssel, tanácsadással, mentorálással, a sikeres, piacképes, hosszú távon is jól működő vállalkozások létrehozása és a munkahelyteremtés elősegítése érdekében.

A program második komponensében, amelyet a Magyar Államkincstár ír ki a GINOP-5.2.7-18 pályázati felhívás alapján, a jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező, az első komponensben nyújtott képzési programokat eredményesen elvégző, vállalkozásukat megalapító vállalkozók maximum 4.573.800 forint, vissza nem térítendő forrásban részesülhetnek induló költségeik támogatása céljából.

– Kik vehetnek részt a programban?

– 18-25 év közötti fiatalok, akik sem oktatásban sem képzésben nem vesznek részt és nem is dolgoznak (NEET fiatalok), valamint az Ifjúsági Garancia Program regisztrált alanyai, vagy 25-30 év közötti fiatalok, aki a programba történő bevonáskor a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál regisztrált álláskeresők; Bács-Kiskun-, Csongrád- és Békés megyében állandó, vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek. A programba vonáskor más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek. Megalapozott, életképes és piacképes vállalkozási ötlettel és vállalkozói attitűddel rendelkeznek.

A program második komponensében azok a pályázók vehetnek részt, akik rendelkeznek a GINOP-5.1.9-17 programban jóváhagyott üzleti tervvel, sikeresen elvégezték a GINOP-5.1.9-17 programban meghirdetett képzést, az üzleti terv elfogadása után megalapították a vállalkozásukat. – mondta a projektgazda.

 

Adókedvezmény a munkaerőpiacra-lépők után

A vállalkozások jelentős, 31 290 forint adókedvezményre jogosultak, ha munkavállalójuknak a foglalkoztatásukat megelőző 9 hónapban legalább 6 hónapon át nem volt munkájuk. A jogosultságról szóló igazolást az adóhivatal küldi meg a munkáltatóknak.

Érdekel: http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/adougyekert-felelos-allamtitkarsag/hirek/tovabb-csokken-az-ado-adminisztracio

Mi mennyi 2019-ben?

Munkabérek, illetmények, nyugdíjak, keresetpótló juttatás, munkaadók és munkavállalók által fizetendő közterhek, adósávok, adókedvezmények, melyek mindannyiunk számára hatással vannak.

Azt, hogy mi mennyi lett 2019-ben, azt megtudhatjuk a csatolt mellékletben található táblázatból.

Forrás: Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya

Dokumentum letöltése

Munkanélküliség helyzete

A tavaly szeptember-novemberi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 9 ezerrel, 169 ezerre, a munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,2 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent, ami az előző háromhavi átlagnál is 0,1 százalékponttal alacsonyabb és megegyezik a nyár elején mért eddigi legalacsonyabb értékkel, jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 15-24 évesek munkanélkülisége lényegében nem változott,  munkanélküliségi rátájuk 10,2 százalék volt. A munkanélküliek több mint ötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,2 százalékos volt, az 55-74 éveseké pedig 2,5 százalék. A változások mindkét esetben mintavételi hibahatáron belüliek voltak.

A 15-64 éves férfiak körében a munkanélküliek létszáma gyakorlatilag nem változott és a ráta is 3,5 százalékos maradt. A nőknél 10 ezerrel csökkent a munkanélküliség és 0,5 százalékponttal 3,9 százalékosra csökkent a munkanélküliség, ami alig nagyobb a második negyedévben mért 3,7 százalékos eddigi mélypontnál.

A munkanélküliség átlagos időtartama 14,6 hónap volt, a munkanélküliek 38,5 százalék-a legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

November végén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 5,5 százalékkal, 243,9 ezer főre csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Újabb garantált béremelések

Ez év elejétől tovább emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum. A Kormány és a Versenyszféra Állandó Konzultációs Fórumának döntése szerint 8%-kal emelkednek a bérek, idén és jövő januárban is.

Érdekel:  http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/foglalkoztataspolitikaert-es-vallalati-kapcsolatokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-minimalber-es-a-garantalt-berminimum-iden-tobb-mint-a-duplajara-no-2010-hez-kepest

Tájékoztatás támogatásokról

Támogatás állapítható meg azon munkaadó részére, aki:

működésével összefüggő okból a munkavállaló munkaviszonyát felmondással kívánja megszüntetni (a munkaviszonnyal egy tekintet alá esik a biztosított bedolgozói jogviszony, továbbá a szövetkezeti tag munkaviszony jellegű munkavégzésre irányuló jogviszonya), és

  • a támogatás iránti kérelmét az illetékes járási hivatalhoz benyújtja,
  • a támogatási kérelemmel együtt benyújtott likviditási tervében bemutatja az átmeneti nehézséget okozó gazdasági körülményeit, a gazdasági nehézségek áthidalására vonatkozó várható intézkedését,
  • a felmondással érintett munkavállalót a kérelem benyújtását megelőzően legalább hat hónapja foglalkoztatja, továbbá
  • írásban nyilatkozik arról, hogy a foglalkoztatott létszám megtartására irányuló intézkedései nem vezettek eredményre,
  • nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban, és
  • vállalja a munkavállalónak a támogatás folyósítása alatti foglalkoztatását, valamint azt követően legalább a támogatott foglalkoztatás időtartamával megegyező időtartamú továbbfoglalkoztatását,
  • vállalja, hogy a támogatás folyósítása és a továbbfoglalkoztatási kötelezettség időtartama alatt a kérelem benyújtását megelőző hónapban (kérelemben megjelölt telephely szerinti megyében lévő valamennyi) telephelyén meglévő átlagos statisztikai állományi létszámát megtartja, munkaviszony megszüntetésére a működési körében felmerülő okból felmondással, illetőleg felmentéssel vagy közös megegyezéssel nem kerül sor, illetve azt a munkaadó az Mt. 79. § (1) bekezdés b) pontja alapján sem szünteti meg. Ha a munkaadó több telephellyel rendelkezik, az átlagos statisztikai állományi létszám megtartásának kötelezettsége a kérelemben megjelölt telephely szerinti megyében lévő valamennyi telephelyét érintően irányadó. Amennyiben a támogatási igény a megyében meglévő telephelyek közül két vagy több telephelyet érint, úgy telephelyenként külön-külön, de egy időben kell benyújtania a támogatás iránti kérelmet.

A támogatás időtartama:

A támogatás a felmondással érintett munkavállaló foglalkoztatásához legfeljebb egy évig, havonta, utólag folyósítható.

A munkahelymegőrzés támogatás mértéke:

A támogatás – mint vissza nem térítendő támogatás – mértéke a felmondással érintett munkavállaló munkabére és szociális hozzájárulási adó együttes összegének 25-90%-áig terjedhet.

A támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg a kötelező legkisebb munkabér 150%-át.

A támogatás igénybevételével egyidejűleg ugyanazon személy foglalkoztatására tekintettel, a szociális hozzájárulási adóról szóló törvény alapján igénybe vehető kedvezmények is érvényesíthetőek.

A támogatás igénylése:

A támogatás iránti kérelmet a foglalkoztatás helye szerint illetékes járási hivatalnál lehet benyújtani.

A támogatás elbírálása, folyósítása:

A támogatás mértékéről, időtartamáról, a támogatás részletes feltételeiről a munkaadó és a járási hivatal hatósági szerződést köt.

Részletesebb felvilágosításért kérjük, forduljon járási hivatal munkatársaihoz!

Érvényes: 2019. február 22.-től visszavonásig.