Kiemelt témánk

Fejlessze vezetői készségeit online képzési programmal

Vállalkozást vezet? Szeretné eredményesebbé tenni? Motiválná csapatát? – A Foglalkoztatási paktum Békés megyében című projekt keretein belül már közel ötvenen fejlesztik díjmentesen vezetői készségüket, informatikai és marketing ismereteiket. Még van lehetőség jelentkezni!

Bővebben

A közfoglalkoztatottak számára is jó lehetőség a Paktum

A hátrányos helyzetű álláskereső mellett, a közfoglalkoztatásban dolgozók számára is lehetőséget biztosít a TOP-5.1.1-15-BS1-2016-00001 azonosítószámú, Foglalkoztatási paktum Békés megyében című projekt az elsődleges munkaerő-piacra történő visszatérésre. A 2019.-év végéig több mint száz közfoglalkoztatott, döntött úgy, hogy kihasználva a projekt nyújtotta lehetőségeket, piacképes tudást szerez. A projektben való részvétel keretében lehetőség nyílik képzésen, valamint egyéni és…

Érdekel

Álláskeresők vállalkozóvá válása

Az állami foglalkoztatási szervként eljáró Békés Megyei Kormányhivatal a korábbi évekhez hasonlóan 2018. évben is meghirdette az „Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás igénybevételére” iránti pályázati felhívását. A pályázati felhívás célja a Békés Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalainak illetékességi területén a pályázat benyújtásának időpontjában legalább egy hónapja álláskeresőként nyilvántartott, vagy rehabilitációs járadékban vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személyek…

Érdekel

Erről is olvashat nálunk

Ötven év felett is van élet – A jövőért sosem késő!

Vallja ezt a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karának ny. főiskolai tanára. A TOP-5.1.1-15-BS1-2016-00001 „Foglalkoztatási paktum Békés megyében” című projekt keretében célként tűztük ki az élethosszig tartó tanulás – lifelong learning – jelentőségének elmélyítését. Célkitűzésünk elérése érdekében kampányt indítottunk, melynek keretében dr. Micheller Magdolnát kérdeztük, arról, miért fontos tanulni ötven év felett is. Hogyan…

Tovább

Mikor indítsunk vállalkozást, mire és kire van ahhoz szükségünk

Mikor indítsunk vállalkozást? Sokan úgy érzik, akik saját szakmájukban jók, vagy van egy jó ötletük, hogy abból önállóan, saját maguk számára szeretnének pénzt csinálni. Nem másoktól függve, alkalmazottként, hanem vállalkozóként. Ha úgy érezzük, képesek vagyunk az önálló munkára, és megvannak hozzá a szükséges feltételek is, akkor szóba jöhet saját vállalkozás indítása. Mire van szükség egy vállalkozás…

Tovább

Kapcsolódási pontok

Iratkozzon fel hírlevelünkre!