Kiemelt témánk

Fejlessze vezetői készségeit online képzési programmal

Vállalkozást vezet? Szeretné eredményesebbé tenni? Motiválná csapatát? – A Foglalkoztatási paktum Békés megyében című projekt keretein belül már közel ötvenen fejlesztik díjmentesen vezetői készségüket, informatikai és marketing ismereteiket. Még van lehetőség jelentkezni!

Bővebben

A közfoglalkoztatottak számára is jó lehetőség a Paktum

A hátrányos helyzetű álláskereső mellett, a közfoglalkoztatásban dolgozók számára is lehetőséget biztosít a TOP-5.1.1-15-BS1-2016-00001 azonosítószámú, Foglalkoztatási paktum Békés megyében című projekt az elsődleges munkaerő-piacra történő visszatérésre. A 2019.-év végéig több mint száz közfoglalkoztatott, döntött úgy, hogy kihasználva a projekt nyújtotta lehetőségeket, piacképes tudást szerez. A projektben való részvétel keretében lehetőség nyílik képzésen, valamint egyéni és…

Érdekel

Álláskeresők vállalkozóvá válása

Az állami foglalkoztatási szervként eljáró Békés Megyei Kormányhivatal a korábbi évekhez hasonlóan 2018. évben is meghirdette az „Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás igénybevételére” iránti pályázati felhívását. A pályázati felhívás célja a Békés Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalainak illetékességi területén a pályázat benyújtásának időpontjában legalább egy hónapja álláskeresőként nyilvántartott, vagy rehabilitációs járadékban vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személyek…

Érdekel

Erről is olvashat nálunk

Csakis naprakész tudással hozhatjuk magunkat versenyhelyzetbe

Ez nem csak a munkaerő-piacon való elhelyezkedésünkre és a munkahelyünk hosszú távú megtartására igaz, de a szakmai tudásunk mellett fontos az is, hogy az általános és személyes kompetenciákat tekintve is megőrizzük szellemi frissességünket. Mit is jelent az élethosszig tartó tanulás, vagyis a Lifelong Learning? Az egész életen át tartó tanulás az egyéni és társadalmi fejlődés…

Tovább

Apró célokkal haladjunk előre, és ne féljünk a kudarctól

Az életünket mi alakítjuk, tegyünk a jövőnkért – Hívja fel főként a fiatalok figyelmét Juhász Vivien, aki a közelmúltban indította be saját vállalkozását Medgyesegyházán. Azt mondja, nem szabad hagyni, hogy a lehetőségek kiskapui elszaladjanak mellettünk. Az élethosszig tartó tanulás jelentőségének elmélyítését tűztük ki célul a Foglalkoztatási paktum Békés megyében című projekt keretében. Ennek kapcsán kampányt…

Tovább

Kapcsolódási pontok

Iratkozzon fel hírlevelünkre!